Blog

Táblásított fenyő

2018.05.23 17:15

Van egy nagyon közkedvelt és gyakran használatos termékünk, ami igen nagy népszerűségnek örvend az asztalos iparban dolgozók körében. Ez pedig a táblásított fenyő, aminek számos fajtáját különböztetjük meg, felhasználási módja pedig igazán sokoldalú. Ezt foglaljuk össze röviden ebben a bejegyzésben.

Mi is az a táblásított fenyő?

A táblásított fenyő lapokat kifejezetten asztalos munkákra találták ki, mivel nagyon könnyen lehet vele dolgozni, hiszen készen kapjuk. Éppen ezért nem kell gyalulni, toldani, mivel akkorát rendelünk amekkorára szükségünk van. Mivel kellően népszerű, ezért a kínálat is roppant nagy a táblásított fenyők tekintetében, éppen ezért mindenképp figyelni kell arra, hogy milyen minőséget és színt rendelünk. Vásárlás előtt érdemes végig gondolni, hogy melyik fafaj a praktikusabb a számunkra, mi igényel kevesebb utómunkát, mint például felületkezelést. Melyik színből szeretnénk elkészíteni a kívánt terméket, a világosabb színű lucból vagy a barna borovi fenyőből?

Tisztázni kell azt is, hogy kül- illetve beltéri használatra lesz-e a táblásított fenyőnk, mivel ennek függvényében is kell választanunk, mivel mindkettőhöz mást kell figyelembe vennünk. Amennyiben beltéri lesz, akkor nem feltétel a vízállóság, és az ehhez kapcsolódó anyagok használata. Ellenben, ha kültérre tervezzük, akkor mindenképp nagyon fontos szempont a vízállóság. Felhasználás tekintetében is elég széles a paletta, többek között belsőépítészet, polcok, szekrények, illetve egyéb bútorokat is készítenek belőle. Ha kültéri felhasználást tervezünk, akkor tetők belső burkolásához is alkalmas, illetve kinti faházakat is készítenek belőle. Emellett népszerű hajózási építőanyag, alkalmazzák még vasúti talpfáknál és vezetékoszlopoknál is. Készítenek belőle ládákat, raklapokat.

Attól függően, hogy mit keresünk, létezik csomómentes illetve csomós változata is. A csomós természetesebb, natúrabb hatást kelt, míg a csomómentes inkább műanyagos, elegánsabbnak hat. Lehet kapni továbbá toldásmentes, hossztoldott, csomós, illetve csomómentes kivitelben. Nagy előnye, hogy könnyű vele dolgozni és bárhová könnyen felhasználható, szemben a tömör faanyaggal.

Többféle minőségi besorolása létezik a táblásított fenyőnek, ami nem jelenti egyben a tartósságot és a lapok minőségét, hanem legtöbbször a külső jegyeiről tartalmaz információt. Ilyen például a csomóssága, illetve mentessége. Besorolása pedig A/A, A/B, B/C, C/D lehet, amiket alább ki is fejtünk.

Az A/A illetve az A/B besorolásúak egy tökéletes, hibátlan lapot takarnak, annyi variációval, hogy az A/B-nél ez csak az egyik oldalára igaz, a másikon előfordulhatnak kisebb csomók. A B/B osztály jelenti azt, hogy egyik oldal sem hibátlan, és tartalmaznak benőtt csomót, de azért mértékkel, vagyis ezek mérete nem haladja meg a 35 milliméteres átmérőt. Fontos, hogy színét tekintve egyenletes, nincs benne színátmenet, elszíneződés. A B/C csoportú táblásított borovi fenyő esetében ellenben már lehet elszíneződés, fekete színű csomó is. Végül a C/D osztályúban gyakrabban előfordulnak hibák, sérülések, javítások. Tartalmazhat maximálisan 30 milliméter hosszúságú repedést, ezen kívül benőtt, szárnyas csomókat.

Ha nem sikerült minden kérdésére választ adnunk, kérem keressen minket bizalommal, hogy minden igényt kielégítően tudjunk segíteni a választásban.


Házhozszállítás Magyarország teljes területén belül 500.000 Ft felett Díjmentes !
500.000 Ft vásárlás alatt
Magyarország teljes területén a szállítási díj 12.990 Ft

Kiscsomag szállítás: 1.590 Ft-tól. További információt itt talál.
Áraink forintban értendőek és tartalmazzák az ÁFA-t.

Gyakran ismételt kérdések

Hogyan történik az anyagok kiszállítása?

A kiszállítást cégünk saját 3,5 tonnás platós teherautóival végezzük, a szállítási címhez tartozó telephelyünkről (Bővebb információ: https://osbfutar.hu/szallitas). Az egyedül érkező áruszállító kollégának a legtöbb termék esetén segítségre van szüksége a lepakoláshoz, amelyet a vevő kötelessége biztosítani.

Mennyibe kerül, és hány napos a kiszállítás?

A kiszállítás költsége maximum 12.990 Ft, de akár ingyenes is lehet! (Bővebb információ: https://osbfutar.hu/szallitas) A kiszállítás telephelyeink körzetében általában 2-5 munkanapon belül, Magyarország területén pedig 2-10 munkanapon belül történik! Az információ tájékoztatás jellegű, a kiszállítás pontos időpontjáról kollégáink emailben értesítést küldenek!

Ha nem vagyok elégedett a kiszállított anyagok minőségével, vissza tudom őket küldeni?

Igen, kérjük az áru átvételekor ellenőrizze annak minőségét, és ha nem elégedett vele, akkor hagyja a terméket a teherautón, és mi visszautaljuk a vásárlás teljes összegét!

Milyen elérhetőségeken tudok kapcsolatba lépni önökkel a rendelésemmel kapcsolatban?

Ha bármilyen kérdése van, azt a webshop@kaplarfatelep.hu email címen, vagy a 06 1 8000 456 -os webshop ügyfélszolgálati telefonszámon tudja feltenni munkaidőben!

Ha kérdésed van a rendeléssel kapcsolatban, írj vagy hívd munkaidőben szakértőnket!
„Hagyd a teherautón” garancia
Kérjük átvételkor sofőrünknél ellenőrizze az áru minőségét, és ha nem elégedett, azt nem kell átvennie, díjmentesen visszavisszük, és visszafizetjük az árát!
gpwebpay