Blog

OSB lapok festése, védése

2018.05.30 17:18

Az OSB lapok egyre szélesebb körben terjednek el, és nem véletlenül, hiszen ideális megoldást jelentenek a mind népszerűbb könnyűszerkezetes házak megépítésekor. De hogyan lehetséges az OSB lapok festése, védelme?

Beltérben különösebb felületkezelésre nem lesz szükségünk, hiszen egyrészt az OSB lap remek tulajdonságainak köszönhetően már eleve eléggé ellenálló, másrészt ebben az esetben nem kell a környezet káros hatásai ellen védenünk azt – ilyenkor elegendő az is, ha egyszerűen egy lakkréteget viszünk fel rá, amely javarészt esztétikai célokat szolgál. Kültéren ugyanakkor a lapokat védeni kell a napsugárzás és a csapadék ellen, hogy ne fakuljon, ne málljon szét.

Hogyan érdemes az OSB lapokat festeni?

A szakemberek általában azt javasolják, hogy az OSB lapokat festeni ne próbáljuk – ha a festék olyan típusú, amely védelmet nyújt a lap számára, abban nem lesz hiba, esztétikailag azonban nagy valószínűséggel erősen megkérdőjelezhető lesz majd az eredmény. Éppen ezért rendszerint a lazúrt javasolják ilyen célra, a festék használatától pedig óva intenek. Lehet persze, hogy elsőre ez nem tűnik fel, de hacsak nem nagyon jó minőségű – és ezért magasabb árkategóiájú – festéket használunk, néhány éven belül jelentősen romlik majd a bevonat állaga. A lenolaj, amelyet egyébként gyakran alkalmaznak hasonló célokra, a legtöbben szintén nem ajánlják. Védhetjük a lapokat emulziós parafinbevonattal vagy különféle vízbázisú bevonó anyagokkal, amelyek az időjárás viszontagságai ellen nyújthatnak megfelelő védelmet akár hosszabb időn keresztül.

Mindig figyeljünk azonban arra, hogy olyan lapot vásároljunk, amely a céljainkra megfelel, létezik ugyanis kül- és beltéri változat is. Kültéren szintén megfelelő lehet a lakkbenzines festék. Amire minden esetben figyelni kell, hiszen kültéri munkáról van szó, hogy a felület bevonása előtt alaposan le kell azt tisztítani, ha hosszú távon is minőségi eredményt akarunk elérni. Ezért a felületet alaposan készítsük elő, végezzük el a zsír- és portalanítást minél nagyobb gonddal.

Mennyire vízállóak az OSB lapok?

A nálunk kapható OSB lapok többségében impregnált, vízzáró felületűek (OSB-3), viszont az oldalaikon a nedvesség, a csapadék és a pára bejuthat a tábla belsejébe. Így az anyag rostjai elkülönülnek, illetve a rétegek elemelkednek egymástól, ami tönkreteszi a felületet, tehát a festést is. Nélkülözhetetlen kiküszöbölni ezt a problémát, hogy a festés után a végeredmény megfelelő legyen. Első megoldás az akril latex festék, mert teljesen befedi az anyagot, ezáltal megszünteti a problémát. A festék beszivárog a résekbe és elzárja azokat. Másik megoldás lehet a glettelő anyag használata, bár ettől enyhén matt színű lesz a végeredmény.

Mindkét esetben fontos, hogy az összes oldalt kenjük le és várjuk meg, míg teljesen megszárad az OSB lap felülete. Amennyiben az alapozás színe eltér a véglegestől, az alapozó réteget olaj bázisú színező festékkel kell fedni. Amennyiben valamilyen vízbázisú festéket használnánk, vagy ha kihagynánk az alapozó réteget, a felület idővel felpattogna, az anyag szerkezete idő előtt meggyengülne és tönkremenne. A megfelelő alapozás és felületkezelés dekoratív és időtálló anyagot eredményez. Kövesd a leírtakat, és így te is egy időtálló anyagot kaphatsz.


Házhozszállítás Magyarország teljes területén belül 500.000 Ft felett Díjmentes !
500.000 Ft vásárlás alatt
Magyarország teljes területén a szállítási díj 12.990 Ft

Kiscsomag szállítás: 1.590 Ft-tól. További információt itt talál.
Áraink forintban értendőek és tartalmazzák az ÁFA-t.

Gyakran ismételt kérdések

Hogyan történik az anyagok kiszállítása?

A kiszállítást cégünk saját 3,5 tonnás platós teherautóival végezzük, a szállítási címhez tartozó telephelyünkről (Bővebb információ: https://osbfutar.hu/szallitas). Az egyedül érkező áruszállító kollégának a legtöbb termék esetén segítségre van szüksége a lepakoláshoz, amelyet a vevő kötelessége biztosítani.

Mennyibe kerül, és hány napos a kiszállítás?

A kiszállítás költsége maximum 12.990 Ft, de akár ingyenes is lehet! (Bővebb információ: https://osbfutar.hu/szallitas) A kiszállítás telephelyeink körzetében általában 2-5 munkanapon belül, Magyarország területén pedig 2-10 munkanapon belül történik! Az információ tájékoztatás jellegű, a kiszállítás pontos időpontjáról kollégáink emailben értesítést küldenek!

Ha nem vagyok elégedett a kiszállított anyagok minőségével, vissza tudom őket küldeni?

Igen, kérjük az áru átvételekor ellenőrizze annak minőségét, és ha nem elégedett vele, akkor hagyja a terméket a teherautón, és mi visszautaljuk a vásárlás teljes összegét!

Milyen elérhetőségeken tudok kapcsolatba lépni önökkel a rendelésemmel kapcsolatban?

Ha bármilyen kérdése van, azt a webshop@kaplarfatelep.hu email címen, vagy a 06 1 8000 456 -os webshop ügyfélszolgálati telefonszámon tudja feltenni munkaidőben!

Ha kérdésed van a rendeléssel kapcsolatban, írj vagy hívd munkaidőben szakértőnket!
„Hagyd a teherautón” garancia
Kérjük átvételkor sofőrünknél ellenőrizze az áru minőségét, és ha nem elégedett, azt nem kell átvennie, díjmentesen visszavisszük, és visszafizetjük az árát!
gpwebpay